Tánczos Kata - hárfaművész

A hárfa története

A hárfa ősi legendás múltja közismert. E csodálatos hangszer keletkezése a görög mitológia szerint Apolló nevéhez fűződik. A hárfa a Kalevalában Vejnemöjnen hangszere, Dávid király pedig ennek segítségével űzte ki a gonosz szellemeket Saulból. Ezen kívül különböző északi népek mondáiban is gyakran szerepel.

Több évezredes múltja egészen Egyiptomig, Mezopotámiáig vezet vissza, az ősi egyiptomi kultúrában igen magas fejlettségi szintre jutott. A hárfa kiképzését s kezelhetőségét tekintve a legtökéletesebb ősi hangszernek mondható. Ugyanakkor könnyed, elegáns felépítése esztétikailag sem elhanyagolható.

A hangszer később arab közvetítéssel került Európába s elsősorban a kelták körében, a mai Írország területén volt népszerű. A hárfa jelképezte Írországot évszázadokon keresztül. Ezt a jelképet használták Írország szimbolizálására I. Jakab királyi zászlaján, és azóta is látható Nagy-Britannia, illetve az Egyesült Királyság zászlaján. Írország függetlenné válása óta a hárfa – mint az ország jelképe – az ország címerében is szerepel.

Különleges akusztikájának és elegáns megjelenésének köszönhetően hamar elterjedt a királyok és főnemesek körében. Népszerűsége a reneszánsz idején megcsappant. A pengetős hangszerekre ez a korszak rendkívül kedvezőtlen volt. Egyedül a hárfa maradt fenn közülük.

Az első kromatikus hárfát 1720 körül sikerült létrehozni. A XVIII. század végére a hangszer a szalonok, hölgyek hangszerévé vált, előkelő estélyek reprezentatív színfoltja volt. Népszerűsége a XX. század utolsó évtizedeitől fokozatosan nő.